Mikor felébredtem szokatlan volt, hogy egy férfi feküdt mellettem. Nem szoktam haza vinni férfiakat, és ha olyan kapcsolatom volt akkor az csak szexből állt, lelkileg nem készültem fel egy komoly párkapcsolatra. Így hát szex után általában mindig én voltam az első aki lelépet. De most hová mehettem volna, hiszen nem otthon vagyok, hogy csak úgy lelépjek. Mellesleg én most járok Eric-el, még ha nem is szerelemből. Az hogy lefeküdtünk egyáltalán nem bántam meg, hiszen egész életembe szerelem nélkül szeretkeztem, mi lehet a baj belőle? Fogalmam sincs miért tettem meg, de akkor abban a pillanatba csak azt akartam, hogy valaki szeressen, hiszen egész életembe nem kaptam szeretetet. Eric megadta a kérésemet és...meg kell hagyni nagyon jó az ágyban.
Húú de hideg van, miért pont a tenger partot választottam?
- Elnök asszony, elnök assz.....
- Mi az Park, miért vagy ilyen zaklatott?...várj, előbb fújd ki magad, aztán beszélj.
- Se Sehun nem veszi fel a telefont és bezárkózott a szobájába. Azt mondta, hogy nem csinálja meg a reklámot.
- Mii? Most csak szórakozik velem, ügye? ~ Nem törődve semmivel futni kezdtem. Fázom... Hideg van, fúj a szél, szemedbe hordja a tűhegyes hócseppeket. Utálom, már számolom, hogy még mennyit kell lépned a biztonságos meleg szobáig, csak be, be, be a hidegből. A szoba kellemes, meleg... De miért? Fázom. Tovább is. Hiába meleg, hiába duruzsoló kandalló, hiába... Mert nem a bőröm fázik valójában. Hanem a lelkem. A lelkem didereg. És nem tudja felmelegíteni sem kandalló, sem fűtött autó, sem pálmafás tengerpart. Mert egyedül vagyok.
Mikor Sehun ajtajához értem kopogni kezdtem ami inkább dübörgéshez hasonlított.
- Sehun nyisd ki, hallód. Ne viccelj velem, nem vagyok jó kedvembe. Sehun. ~ Hiába ütöttem, vertem az ajtót, még csak annyit sem mondott, hogy menjek el. - Sehun...tudtam, tudtam, hogy nem bízhatom még egyszer rád az életem. Olyan hülye vagyok.. ~ Hirtelen egy kéz ragadót meg és neki lökött az ajtónak, majd hirtelen bent találtam magam Sehun szobájába. Sehun két kezét a fejjem mellé támasztotta, hogy véletlen se tudjak elmenekülni.
- Szerettelek én valaha téged? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?
- Sehun...
- Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem. ~ Miért mond ilyeneket nekem, és miért érzem úgy, hogy minden egyes részét akarom? Nagyon jól tudom, hogy Sehun az aki kell nekem, még ha tagadom is.
- Azt hiszed, hogy nekem könnyű? Rád gondolok és a sírás fojtogat. Ha behunytam szemem, még látom arcod. Hallom a hangod, s érzem az illatod. Mintha még mindig itt lennél,és a rabod vagyok. Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak. Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek. Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet, és feledni, hogy mennyire szerettelek. De nem megy, mert mindig előttem lebegsz mint egy szellem, hogy voltál képes ennyire rabul ejteni engem?
- Ez a szerelem Bomi, szeretjük egymást és nem érdekel, hogy éppen kivel vagy, mert ha mellettem vagy és boldog vagyok. Kérlek...felejtsük el a múltat és legyünk megint együtt, nem bírom tovább. Nagyon szeretlek. Kérlek Bomi... ~ Hirtelen csend lett ura és egymás tekintetében égtünk. De van, amikor a csend hangosabban beszél, és a legnagyobb vigaszt az nyújtja, ha valaki csak ott van mellettünk. Sehun hirtelen felém hajolt. Megcsókolt, olyan erősen, hogy kiserkedt ajkamon a vér, és sós íze összekeveredett a csók édes ízével a számban.
Sehun keze a combom alá csúszót és felemelt az ölébe.
- Mi a baj?
- Semmi, csak nem akarom elsietni, hiszen sok idő van előttünk.
- Milyen igaz...gyere. ~ A kezemmel intettem neki, hogy jöjjön közelebb és egy mosollyal ajándékozott meg és lehuppant mellém. Csendben feküdtünk egymás mellett.
- El sem tudom hinni, hogy mi tényleg együtt vagyunk.
- Én sem, de...mit tegyek Eric-el? Hiszen mi...
-Tudok róla, mindent elmondott és hogy nem fél attól, hogy ez miatt elhagyod.
- Vicces férfi, de megölöm...Sehun, ha nem sikerül jól a reklám...akkor hozzá kell mennem, de ha sikerül...akkor nem.
- Áhh értem, szóval ezért mondogattad, hogy félsz bennem bízni. De megnyugodhatsz, sikerülni fog, hiszen csak rám kell nézni, és már dőlnek a nézők.
- Omg, milyen ego vagy, nem változtál semmit.
- Yehet, de így szeretsz.
- Yehet. ~ Sehun elnevette magát majd rám feküdt és csiklandozni kezdet. - Hagyd abba...megadom magam......kérlek....please. ~ Mikor abba hagyta nem szállt le rólam, ehelyett csak némán nézet le rá. - Mi az, van valami az arcomon?
- Nincs, csak...sajnálom a múltat, sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni és ez miatt ilyen sorsa kényszerültél.
- Egy, szállj le rólam mert nehéz vagy...~ mikor kimondtam elnevette magát és visszadőlt mellém. - kettő, már elfelejtettem, három, most itt vagy velem. Nekem nem kell több. ~ Szorosan hozzá bújtam és a mellkasába fúrtam a fejem.
Az idő olyan gyorsan eltelt, hogy észre se vettük. Gyorsan összekaptuk magunkat és kirohantunk a partra.
- Jáá hol voltatok? Tudjátok mióta várunk rátok?
- Sajnálom...csak elkellet beszélnem vele. ~ Út közben elbeszélgettünk. Megegyeztünk, hogy egyenlőre nem mondjuk el, hogy egy pár vagyunk és maradunk a régi szerepünkbe. Nem tudom, hogy fogom kibírni, de muszáj lesz. Gyorsan lezajlott a reklám felvevése és sietünk be a meleg házba. Mindenki leült egy asztalhoz és jóízűén neki álltunk falatozni. Pont Sehun ült le velem szembe így tudtam kicsit kényeztetni. Levettem a cipőm és a lábammal az ö lábát simogattam. Sehun zavarba jött, hiszen ilyenkor a férfi csak egyre gondol, méghozzá, hogy minél hamarabb az ágyban legyen a szeretet nővel. Sehun rám nézett azt sugalva, hogy hagyjam abba, de én csak hangosan felkuncogtam. Mindenki rám nézett, de csak lehajtottam a fejem, de hallottam, hogy Sehun sem tudja magában tartani így mind ketten felnevettünk.
- Ezek meg mit nevetnek?
- Ki tudja mit csináltak míg vártunk rájuk. ~ A fecsegőkre néztem és egyből elhallgattak. Mikor mindenki felment megállítottam Park menedzsert.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze?
- Még...hét évvel ezelőtt...mikor Sehun-nak énekelnie kellett volna...tudja.
- Igen tudom, nem volt ott.
- Igen, miért?
- Hogy mondjam el, kérdezze meg tőle.
- Kérem.
- Oké...Sehun szülei balesetet szenvedtek.
- Mi? És mi...mi lett velük, jobban vannak igaz?
- Nem, mind ketten meghaltak és úgy sietett vissza, de már késő volt.
- Nem...nem lehet...az nem...
- Te voltál az ügye? Az a lány azon az estén, még benned bízott, de eldobtad. ~ Nem bírom magamba tartani a könnyeim.
- Én nem tudtam, nem...nekem semmit sem mondott. Most...mit tegyek? Mind miattam volt....
- Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most. ~ Milyen igaza van, most rám van szüksége, ahogy nekem is őrá. Most már semmi kép nem tudok rá haragudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése