Hirtelen minden értelmét nyerte, az hogy Bomi újra mellettem van semmi sem számít, képes lennék feladni bármit az életembe és többé nem futamodok meg.
Mióta elszöktünk eltelt két nap...ma van karácsony és végre mellette tölthetem el ezt a szép napot. Soha sem gondoltam, hogy végre együtt leszünk, nem érdekel, hogy kik akarnak szétválasztani minket, mert együtt vagyunk. Bomi sebe még nem forrtak be, de azt mondta, hogy ezekhez a sebeihez képes a szíve az ami nehezen fog beforrni. Hiszen mindent elmondtam az édesapjáról, elmondtam, hogy nyolc évvel ezelőtt mit tett a szüleimmel, és hogy miért hagytam el egy évvel ezelőtt. Bomi nem válaszolt, nem ejtett egyetlen egy könnycseppet sem, de nagyon jól tudom, hogy mit érez legbelül, mert két napja kerül. Hozzám se szól csak ül egy helyben egymaga. Visszaköltöztünk Szöulba mert féltem, hogy ott esetleg megtalálnak.
Mikor megérkeztem ugyan olyan csend fogatta a házat mint eddig. Letettem a szatyrokat az asztalra és lassan benyitottam a szobába, de Bomi nem volt bent. Gyorsan kiszaladtam az udvarra, de hiába nem találom sehol. Bomi, hol vagy? Gyorsan előkotorásztam a telefonomat és hívni kezdtem.
- Bomi hol vagy?
- Sajnálom Sehun, annyira szeretlek, de amit apám tett veled nem tudom megbocsátani, minden az én hibám.
- Ne mondj ilyeneket, egyáltalán nem a te hibád, az istenért végre eldobtam mindent, te pedig képes vagy eldobni?
- Nem doblak el, csak várd ki míg mindent helyrehozok, azt akarom, hogy apa bűnhődjön a bűneiért. Nem tudok így békésen aludni, hiszen attól félünk, hogy véletlen megtalál és mindennek vége. Nem akarom, hogy miattam újra bajod essen.
- Ne mondj ilyeneket, hol vagy hmm? Együtt megoldunk mindent.
- Ezt egyedül kell megoldanom, ő az én apám....sajnálom Sehun, várj meg ígérem sietek, szeretlek. ~ Mikor a vonal megszakadt a szívemmel együtt szakadt szét. Azt hittem most már boldogok leszünk, de tévedtem. Miért akkor fogynak el a szavak, amikor leginkább kellenének? Miért akkor tűnsz el egyből, amikor igazán szeretnélek?
Gyorsan telnek a napok, már a karácsony is elmúlott, de megint egyedül töltöttem...olyan szánalmas vagyok. Mikor, mikor tér vissza hozzám? Mikor lehetünk végre együtt?
A várakozásba még a végén belehalok, azt hittem, hogy boldogok leszünk, de tévedtem.
Az idő során újra énekelni kezdtem, így hát a napok, a hónapok gyorsan elszaladtak.
Az idő csak úgy pörgött, próbáltam lassítani, de nem ment. Így hát eltelt két év, de azóta Bomiról semmi hír. Park végre férjhez ment és méghozzá nem semmi pasihoz, mert ő maga volt az én főnököm, soha sem gondoltam volna, hogy ők ketten ilyen jóba vannak, de vannak meglepetések. So-Young végre feladott a szerelmemmel és tovább lépet, minden bűnét megbánt és sikerült olyan barátra lelnie aki megbecsüli és szereti a múltja ellenére is. Bomi édesapja börtönbe került és az idő alatt megbolondult, egy kicsit sajnálom, de fogalmam sincs miért, hiszen tönkre tett, de mikor meglátogattam olyan kedves mosolyt küldött felém, hogy a szívem és megszakadt.
Mindenki boldog csak én nem, de kívülről ezt persze nem mutatom ki.
Én várok rád, hogyha várni kell, mert érzem, hogy jössz, újra itt leszel, és többé nem engedlek el.
Minden nap ezt az egy mondatott leírtam egy kis lapra és felakasztottam az ágyam fölé, szinte már ki sem látszik a fal, de ezzel az egy mondattal értelmet nyer minden.
Ahogy az ágyon fekszem előre meredve a telefonom csörrent meg a zsebembe. Lassan kiveszem, de egy ismeretlen számot jelzett ki.
- Hmm ki vagy? ~ Mikor megnyitottam az üzenetet gyors lendülettel ültem fel az ágyon.
Annyeong!! Emlékszem még rám kedvesem? Mert én igen, emlékszem a forró csókunkra és ölelésünkre. Ebben a két évben csak rád tudtam gondolni és így voltam végig erőm. Az a gondolat, hogy vársz rám erőt adott a szívemnek és igen, sikerült...újra együtt lehetünk, de mond. Szeretsz még? Ha igen, tudod hol találsz, de ha nem megértem, sajnálom az elpocsékolt éveket. Szeretlek Sehun!!! <3
- Még hogy szeretlek-e? Hiszen erre az időre vártam már két éve. ~ Gyorsa összekaptam magam és futni kezdtem arra a helyre ahol minden elkezdődőt.
Ahogy az iskolához értem ott várt ő is...engem nézett, csak is engem, a mosolya csak is nekem szólt, és a tekintete csak is engem néz.
- Soha, soha többé ne hagyj el.
- Megnyugodhatsz szerelmem, soha többé nem hagylak el, mától...örökké együtt leszünk. ~ Bomi ajkai az én ajkaimat súrolta, de most nincs itt az ideje a kényeztetésnek, így hát mohón falni kezdtem az puha ajkait. Végre, végre együtt, csak vele.
Kéz a kézben indultunk vissza, majd mikor az ajtó kattant a hátunk mögött egymás karjaiba zuhantunk.
Végre megtörtént az amire oly régóta vártam. Végre egymásé lettünk. Mikor a kéj elragadott Bomi szorosan zárta magát a karjaimba.
- Sehun, mennyi gyereket szeretnél? Mert én csak egy fiúra és lányra gondoltam.
- Csak kettőre? Hmm én olyan tízre.
- Miii? Aigoo nem csalódtam benned.
- Bomi, leszel...a feleségem? Tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb.... ~ Nem tudtam befejezni a mondani valómat, mert Bomi csókja félbe szakított.
- Még szép. ~ Szerelmes vagyok, és ez mindenem, akár helyes, akár nem, és neki én vagyok minden. Szeretem. Egyek vagyunk, nem lehet mit tenni, semmit sem tehetek, csak ölelni őt örökké. Vele akarok lenni ma, holnap és egész életemben. Amikor a szerelem ilyen erős, ott nincs helyes vagy helytelen. A szerelem egész életedre szól.
The End
Remélem tetszett, és nem okoztam csalódást. Köszönöm azoknak akik végig követték. És remélem tanulságos volt az a történet, hiszen a szerelem örökké tarthat ha megtaláltad az igazit, már pedig mindenki éltébe betoppan majd egy idegen. Szeretlek titeket és remélem a többi történetem is tetszeni fog!!!! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése