- Sehun, Sehun mi a baj? ~ Gyors lerázás után beszaladtam a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót, rázártam a kulcsot, hogy véletlen se tudjon bárki benyitni. Most csak egyedül szeretnék lenni, soha sem gondoltam volna, hogy ha újra látom őt akkor ilyen állapotba kerülök. Azt hittem erős vagyok, de tévedtem...a szerelem ennél sokkal erősebb. Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. Ha csupa szenvedés és csalódás és magány az ára, akkor is megéri szerelmesnek lenni. Soha nem lesz az enyém, és ezért mindig az enyém lesz. Ő voltál a remény magányos napjaimban, a kín a kétség óráiban és a hittel teli pillanataimban. Mert tudtam, hogy egyszer eljön a Másik Felem. Csak azért léteztem tovább, mert biztos voltam a létezésében. Ahogy a telefon halk rezgésére figyeltem fel minden gondolatom elszállt. Kihúztam a zsebemből és megnéztem az üzenetemet ami So-Young-tól jött.
Nem baj, ha fáj. Fájjon csak. Szakadjon ki a szíved, érezd, ahogy darabokra tépik, de ne merülj el benne. Tudd, hogy mikor kell nemet mondani az önmarcangolásnak és felállni: tovább menni, mert mások várnak. Szükségük van rád, és nem állhatsz meg. Érezned kell, ha fáj, át kell élned, de tudnod kell, hogy hol van a határ. Hogy mikor kell felállnod és magasról tenned a körülményekre. Menj és higgy, mert akinek hite van, mindene van. Rakd mellé a szíved, higgy magadban, és ha ezt mások is megteszik érted, mert szeretnek, nem lesz lehetetlen.
Milyen igaza van, miért menekülök el a végzetem elől, hiszen Bomit szánta nekem a sors. Akkor miért futok előle, ha annyira szeretjük egymást akkor semmi sem állhatna közénk. De akkor egy év alatt miért nem kereset fel? Összeszedtem a bátorságom és kiléptem a szobámból, ideje eldobni a beszari Sehunt.
- Végre...kijöttél. ~ Megragadtam So-Young-ot és szorosan átöleltem.
- Köszönöm, sokat segítettek a szavaid. ~ Válaszképpen megveregette a hátam és eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ideje lenne férfiként viselkedned, ha annyira szereted akkor tegyél is érte valamit, ne fuss el. Biztos vagyok benne, hogy ti ketten erősek lesztek együtt és akkor mindenkit lealáztok. Még Bomi édesapját is, de....
- Mi az? Mi bizonytalanított el?
- Miért, az egy év alatt miért bántál velem ilyen jól? Hiszen rosszat tettem ellened...de az egy év alatt még csak fel sem hoztad.
- Emlékszel, hogy azt mondtam neked, hogy kifogom használni az érzéseidet? Nah hát az volt a bosszú, magam mellett tartottalak, hogy ne legyek egyedül, szóval kihasználtalak, de az idő alatt jó barátom lettél.
- Értem, de tudod az érzéseim még mindig erősek irántad.
- Tudom, de...remélem egy sokkal jobb férfival találkozok és boldogan fogtok együtt élni. Sajnálom, de az én életembe...
- Tudom, a te életedben mindig is csak egy nő létezett, Bomi.
- Igen, fogalmam sincs miért szeretem ennyire, de a szerelmem már nyolc éve tart, és elegem van a menekülésből, vele akarok végleg lenni.
- Menj, szerezd meg. Fighting. ~ Átöleltem így kifejezve mennyire hálás vagyok neki, hisz az idő alatt ő és Park volt aki segített átvészelni ezt a rossz idő szakot. Futni kezdem egyenesen Bomi házáig, majd mikor megérkeztem próbáltam levegőhöz jutni.
Bomi Pov:
- Ha szánalmas vagy Bomi, szánalmas. ~ Megfogtam a tükör élét és a magasba emeltem majd ledobtam a földre. A tükör több száz darabokra tőrt...olyan mint a szívem. Lehajoltam egy üveg darabért és besétáltam a fürdőbe. Megnyitottam a zuhanyt és mindenestül beálltam alá. Éreztem ahogy a meleg víz átüt a ruhán keresztül a bőrömig. A kezembe lévő tükör darabot nézegettem pár percig, addigra már csurom vizes voltam. Soha sem gondoltam volna, hogy ilyenhez fogok folyamodni, én ki egész életében sikeres volt. A tükör fájdalmas heget hagyott a csuklómon, de mit számít a fájdalom? A vér pirosra festette a vizet ami lefolyik a lefolyón. Könnyes a szemem, remeg az ajkam...Nem fájdalmat okozni, szeretni akartam... Bocsáss meg nekem szépen kérlek... Meghalni érted nem nagy szám az életemben.
Sehun Pov:
Kiáltottam amilyen hangosan csak tudtam, de olyan mintha a falnak beszéltem volna. Sehol senki pedig nagyon jól tudom, hogy hallanak.
- Bomiiiiii, tudom, hogy bent vagy, gyere kiii. ~ Az ajtó hirtelen kinyitódott és Eric futott felém. Megragadta a kezem és maga után húzott be a házba. Mindenki ott volt még Bomi apja is, de nem szólt csak némán figyelt.
- Segítened kell Sehun, csak te tudsz.
- Mi a baj?
- Bomi összetörte a tükröt és bezárkózott a fürdőbe, szerinted mit csinált? ~ Szinte feltéptem az Bomi szobájának az ajtaját. A fürdő felé indultam meg, de az ajtó zárva volt.
- Bomii...én vagyok az, Sehun. Nyisd ki, oké. Minden rendben lesz, nyisd ki. ~ Az ajtó halkan kattant egyet majd Bomi meggyötört arca jelent meg. Istenem rá se ismerek, csurom víz és a keze...gyorsan megfogtam, de kirántotta a kezemből.
- Menj el...MENJ EL. ~ Kiáltani kezdet és újra megpróbált bezárkózni, de nem hagytam. - Engedj el.
- Eszednél vagy? Megörültél? Nyugodj már le. ~ Egy hirtelen lendülettel az ölembe taszítottam és szorosan magamhoz vontam, próbált szabadulni, de nem hagytam. - Ssh, nyugodj meg, már itt vagyok.
- Idióta....idióta... ~ A kezével ütögetni kezdte a mellkasom, de nem érdekelt, adjon ki magából minden fájdalmat.
- Sajnálom, annyira sajnálom. Sajnálom, ha nem voltam kéznél, ha szükség lett volna rám. Már megbántam, de hidd el, tényleg nem minden az én hibám. Ugyanúgy emberből vagyok, én is elrontok dolgokat, de megpróbálom, megpróbálok nem elfutni.
- Sehun.... ~ Szorosan körbezárt azokkal a karokkal, olyan vékonyak, tehetetlenek és ma miattam megsérültek.
- Menjetek, itt nem vagytok biztonságba...Bomi apja akart bejönni, de azt mondtam majd én rendet csinálok. Gyerünk már...MENJETEK.
- Köszönöm Eric. ~ Megfogtam Bomi kezét és kimásztunk az ablakon, de akkor kiabálásokra kaptuk fel a fejünket.
- Kapjátok el őket. ~ Mikor földet értünk szaladni kezdtünk, de többen is követtek. Kéz a kézben szeltük át a nagy utcákat, mikor sikerült lehagynunk őket mind ketten megálltunk kifújni magunkat, de mikor egymásra néztünk együtt nevettünk fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése