"Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt."
Azóta a nap óta a szívem egyre jobban zakatol, lelkem olyan számomra mintha idegen lenne, nem látok és nem hallok semmit...csak egy személyt, ki olyan sokat jelent számomra mint az életem. Azon az éjszakán megváltozott az egész életem és ez csak egy egyetlen csók miatt. Soha sem gondoltam volna, hogy hirtelen mindent eltudnék dobni...hiszen mindig arra vágytam, hogy énekes legyek, de abban a pillanatban...csak egy dolog érdekel, méghozzá a szerelem.
Pár nappal előbb
Sietve szedtem össze a cuccaimat, tudtam, hogy korábbra kellett volna húzni az ébresztő órát, még a végén lekésem a buszt. Már csak tíz percem van hátra, hogy az iskolához érjek. Még arra sem volt időm, hogy bedobjak valamit, de az ráér majd a buszon. Gyors csókot nyomtam édesanyám arcára és futni kezdtem egészen az iskoláig. Éppen odaértem, akkor már mindenki ott volt és rám várt. Mikor megláttak egyszerre lélegeztek fel, hiszen ma egy osztálykirándulásra megyünk. Méghozzá Jejudo szigetre megyünk, ahová olyan sok híresség jár. Mindenki nagyon fel van dobva ahogy én is, hiszen nem mindig adódhat meg, hogy eljussunk oda. Körbe néztem a buszon őt keresve, de sehol sem látom és inkább leültem Luhan elé, mert ő elvan foglalva az új barátnőjével. De vettem a bátorságomat és félbeszakítottam az éppen nyáladzó romantikájukat.
- Bomi...ő nem jön?
- Jáá, én vagyok vele jobban, vagy te? Úgy tudom külön jön autóval, tudod aki megteheti. ~ Nem várta meg a válaszom csak visszafordult és onnét rám se nézett, és még ő nevezi magát legjobb barátnak. Egyáltalán miért is érdekel engem, hogy jön-e vagy nem, hiszen nem vagyunk összenőve.
Mikor megérkeztünk egy kisebb szállodalánchoz vezetek minket. Hármas csoportra osztottak szét minket, mert annyi ágy van egy szobába, a lány részleg jobb oldalon van míg a fiú bal oldali szárnynál található. Én persze Luhan-nal voltam együtt és Suho-val. Vele nem igazén beszéltem eddig, mert meg kell hagyni nagyon szótlan. Mikor mindenki végzett a kipakolással leinvitáltak minket enni. Mindenki elfoglalt egy egy széket és elkezdtünk jóízűen enni.
- Gyerekek ma szabad napot kaptok, mindenki oda megy ahová szeretne menni, de...időben vissza kell érnetek, rendben? ~ Mindenki egyszer kiáltott fel örömükben, de én nem voltam olyan lelkes hiszen ő nincs itt, ha miről fantáziálok. Luhan átkarolta a nyakam és kérdően figyelt rám.
- Hová megyünk Sehunitá?
- Ha tovább is így nevezel akkor a temetőbe.
- Ohh bocsánat, a herceg megsértődőt?
- Jáá fogd be és egyél, addig is kussban vagy. ~ Lelöktem a kezét rólam, de épp hogy nem figyeltem rá már is lecsapott a tányéromra és kiszedte a legfinomabb falatott. Ma még megölöm.
Mikor jóllaktunk hívtunk magunknak egy fuvart és Sarabong parkhoz indultunk meg. Mindig is el akartam ide menni, mert egyszer láttam róla egy képet, nem tudom mi fogott meg benne, talán a gyönyörű kilátás.
Luhan-nal szeltük a lépcső fokokat, vagyis szeltük volna, mert a drága barátom négy lépcsőnél már kifulladt.
- Se Se Sehun...pihenjünk, nem bírom. ~ Leült a lépcsőre és előhalászta a vicces palackot, de kikaptam a kezéből.
- Te most teteted, vagy tényleg ennyitől elfáradtál?
- Úgy nézzek ki mint aki teteti? Jáá add vissza az üveget.
- De hiszen csak négy lépcsőt mentünk eddig.
- Tudom, de láttad, hogy mennyi van még? Ha én ennyitől kifáradtam akkor mi lesz mire felérek?
- Istenem, akkor csak annyit kell mondanod, hogy nem akarsz feljönni. ~ Visszadobtam az üveget én pedig elindultam felfelé egyedül, hogy lehet ilyen tápos valaki? Mikor felértem megfújtam magam egy fánál, de mikor felnéztem hihetetlen látvány fogadott. Tényleg olyan szép mint hittem.
- Wow, tényleg hihetetlenül szép. ~ Milyen friss itt a levegő, jó egy kicsit távol lenni a zsúfolt város bűzeitől. Leültem egy padra és némán meredtem magam elé, de egy hirtelen sms riasztott fel.
Sehun...milyen szép látvány a tenger, olyan mintha szabad lennék, csak...egy valaki hiányzik...!!!
De hiszen ez...Bomi, ezek szerint itt van, méghozzá a tenger partnál. Gyorsan szaladni kezdtem. Még mindig ott ült Luhan ahol hagytam, de nem törődtem vele.
Körbe jártam a tenger partot, de olyan nagy, hogy eddig nem találtam meg. Merre lehet, hol keressem? Lassan már a nap is lemegy, olyan szép itt a naplemente. Ahogy egyre beljebb haladok a sziklák mellé...akkor ismertem fel őt. Elmosolyogtam magam és lassan megindultam felé. Mikor észre vett köszönt és megfogta a kezem.
- Most már az is itt van aki eddig hiányzott eme tökéletes napon.
- Szóval...én hiányoztam neked? Milyen megtisztelő. ~ Még soha sem voltam ilyen boldog, olyan felszabadult vagyok mellette és mióta megjelent az életembe sokkalta jobban szeretem az életemet. Eddig is énekes akartam lenni, de most vele szeretnék a csúcsra jutni.
- Köszönöm Sehun, hogy segítesz nekem elérni a célom. Remélem egyszer vissza adhatom neked mindent amit értem tettél.
- Persze, nyugodj meg, megadóm a lehetőséget.
- Hehe. ~ Olyan kellemes a hanga mikor nevet, ezt a Bomit szerettem. Most már biztos vagyok az érzéseimbe, nagyon is megkedveltem ezt a lányt.
Mélyen belemerültünk egymás tekintetébe és csak azt vettem észre, hogy Bomi ajkai az enyémre tapadtak. Még a szemeim is nyitva maradtak a meglepetéstől. Az első csókom...egy olyan lánnyal aki már első látásra elnyerte a szívemet.
Pár nappal később
Azóta nap óta mi ketten elválaszthatatlanok vagyunk, minden napom boldogan töltöttem el a lánnyal akit szeretek. Már csak pár nap és itt van a vizsga, amire olyan sokat készültünk, most már biztos vagyok benne, hogy mi ketten együtt törhetünk be a zenei világba. Senki sem választhat el minket még Bomi édesapja sem. Persze voltam náluk és szerintem egyáltalán nem félelmetes. Láttam a tekintetében, hogy nem tetszek neki, de hát nem izgat nem olyan vagyok aki ez miatt ellöki magától a lányt.
Ahogy iskolába indultam egy autó állt le mellém, majd intett, hogy menjek oda. Nem ismerem a férfit, de végül is mi baj lehet? Óvatosan megközelítettem az autót, majd megkérdezte, hogy merre találja az iskolámat. Miközben mutogatni kezdtem valaki hátulról megragadott, próbáltam kiszabadulni, de ők ketten voltak és semmi esélyem sem volt ellenük. Beráncigáltak az autóba és akkor vettem észre a férfit napszemüvegben, olyan ismerős. Mikor levette egyből beugrott, hiszen ő Bomi édesapja, még is mit akarhat tőlem?
- Látom egy kicsit megrémültél, nem akarlak elrabolni, csak lenne valami amit mondani szeretnék, de remélem a lányomnak nem mondod vissza.
- Nem tudom mit akar, de nem ijedek meg semmitől.
- Csak azt szeretném mondani, hogy jobban járnál, ha elengednéd a lányom kezét. Nem szívesen nézzek egy ilyen valakit a drágám mellett, hiszen nem passzoltok össze.
- A pénz miatt igaz? Nem kell félnie, mert híres énekes leszek és akkor sok pénzem lesz, szóval hagyjon béké.
- Én nem engedem, hogy a lányom némi énekessel legyen, ki nem állhatom az ilyeneket akik eladják magukat.
- De hiszen a lánya is énekel.
- Igen, de nem lesz belőle semmiféle híresség, mert nem engedem, hogy átmenjen a vizsgán.
- Szóval csak kihasználja? Azért engedte meg neki, hogy megpróbálja mert félt, hogy ez miatt gyűlölni fogja? Ez volt a célja ügye? Tudta előre, hogy nem lehet belőle énekes...csak is arra használja, hogy tovább vigye a maga kis üzletét, szóba se jöhet az ö boldogsága?
- Te nem tudsz semmit sem, idehallgass...a lányom lesz az örökösöm, ha kell bármit eldobok érte. Szóval jobban tennéd, ha azon az estén nem jelennél meg.
- Soha...soha sem hagyom cserbe, felőlem...azt csinál velem amit akar, de Bomi tovább fog énekelni.
- Hehe, te akarod, de ne gyűlölj ha valamit olyat csinálok amitől megváltozik a véleményed. ~ Intette a fejével a mellettem ülő férfinak, majd kiszállt és kiráncigált az autóból, majd elhajtottak. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyom cserbe őt. Gyorsan összeszedtem magam és elindultam a suliba, hiszen ma este lesz a nagy nap.
- Sehun... ~ Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban érzem magam abban a pillanatban, amint meghallom a hangját. Számomra ő a jövő és jelen. - Talán valami baj van?
- Áhh nincs semmi, gyerünk gyakorolni hiszen ma este lesz a nagy nap. ~ Boldog arccal bólintott, majd a kezét az én kezembe fúrta. Kéz a kézben hallatunk a folyosón, és ennél szebb pillanat nem is lehetne.
Az idő gyorsan telt, észre se vettük olyan jól elvoltunk, nevettünk, énekeltünk és boldogok voltunk. Mindent elfejeltettem ami a szívemet nyomta, nincs semmilyen félelem vagy bánat, mert Bomi egyetlen mosolya mindent kiűz belőlem. Hogyan szerethettem így belé?
Lassan elérkezett az est, mindenki szorgosan gyakorol, minden kis zugban dallamokat lehet hallani, hiszen most dől el kiből lesz éneked, vagy táncos. Ahogy Bomi-ra vártam fel alá járkáltam, nem tudok megnyugodni, még mindig a férfi szavai lebegtek előttem. Te akarod, de ne gyűlölj ha valamit olyat csinálok amitől megváltozik a véleményed. Gyorsan kiráztam magamból a gondolatokat, nem tenne semmi rosszat, hiszen mit tehetne? Ahogy a gondolatok cikáztak a fejembe a telefonom csörgésére kaptam fel a fejem.
- Igen?
- Maga Oh Se Hun?
- Igen én vagyok, ki beszél? ~ A vonal mögött szirénák hangját lehet hallani, amitől kiráz még a hideg is, de ahogy halkan közölte az idegen a tényeket a telefonom kicsúszott a kezemből és futni kezdtem olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. Nagyon sajnálom, de az édesanya és édesapja balesetet szenvedtek és hát...az édesapja elvesztette életét. Az édesanya pedig súlyosan megsérült. Nem ez nem lehet igaz, miért...miért pont most? Miért pont ők és miért egyszerre? Mikor a kórházba értem gyorsan átszeltem a folyósokat és berontottam édesanyámhoz, de ahogy megláttam lelassítottam a lépteimet és remegő lábbakkal indulta meg felé. Közben a könnyeim is kicsordultak.
- Nem, omma...nem, nem lehet. ~ Megfogtam a kezét és letérdeltem mellé, minden tiszta vér volt, a ruhái több helyen szétszakadtak és nem éreztem azt az illatot ami mindig megnyugtatott kiskoromba. Helyette csak a vér bűzős szagát lehetett érezni ami betöltötte az orrom minden egyes szegletét.
- Ommaaaa, nem halhatsz meg te is, omma..apa...apa már elhagyott, legalább te ne tedd meg. ~ Megfogtam a ruháját és a kezemmel lökdösni kezdtem.
- Omma...omma ébredj fel, hallod...itt van a fiad, omma... ~ A gép sípolni kezdett amitől a szívem kétszeresével gyorsabban kezdet el dobogni. Az orvosok szaladtak be, két ápoló fogta meg a karomat és húzni kezdtek kifelé, de nem hagytam magam. Mindkettő férfit ellöktem és anyához szaladtam, de hiába kiáltottam anya nem nyitotta ki a szemét többé, többé nem láthatóm a mosolyát, nem hallhatom a kedves, lágy hangját. Soha többé nem ölelhetem át.
- Ommaaaa...
Több órát ültem egymagam a váróteremnél, fogalmam sincs mennyi az idő, hiszen még a telefonomat is elhagytam. Többen jöttek oda hozzám, hogy ideje lenne hazamenni, de csak mérgesen ellöketem őket. Némán bámulok erőre a semmibe, anya...elment...apa elment, nincs már senkim sem, nincsenek rokonaim, nincsenek ismerőseim, egymagam maradtam ebbe a nagy világban. Egy nap alatt elveszítettem mindent ami a világot jelentette nekem.
- Lám lám, megmondtam, hogy légy jó kisfiú. Hiszen neked most nem itt kellene ülnöd, nem de bár? ~ Félve pillantottam fel a hang irányába, pedig tudtam ki ő, tudtam, hogy mindenről ő tehet. Egy férfi, egyetlen egy elvett tőlem mindent. - Ne nézz így rám. A gyűlölet felemészti az embert, és megfeledkezik arról, ami igazán fontos. ~ A szemeim tágra nyíltak és akkor eset le, hogy cserben hagytam a lányt kit annyira szeretek. Gyorsan felkeltem és futni kezdtem. Mikor odaértem már senki sem volt bent, egy árva lélek sincs már itt. Cserben hagytam őt...és oda lett az álmom.
- Hát itt vagy. ~ A hang felé kaptam a fejem és Bomi arca jelent meg a sötétségben, csak a hold fényei világítottak meg a szép arcát. A szemei pirosak a sok sírástól, de mit kellene neki mondanom, hogy mondjam el neki, hogy az apja egy gyilkos? Nem akarom, hogy neki is fájjon, jobb lenne ha mindent magamba tartanék. - Hol voltál? Tudod te, hogy mennyit vártam rád? Még csak fel sem hívtál, legalább vetted volna fel...azt a rohadt telefont. ~ A hanga néha megbicsaklott a sírás közben.
- Sajnálom...
- Mit? Soha többé nem énekelhetek, soha többé nem lehetek szabad, be leszek zárva egy sötét, hideg helyre. Azt mondat, hogy nem hagysz cserbe, de...ellöktél.
- Fejezzük be, mindeninek igaza volt, mi nem illünk össze. Te teljesen máshogy élsz, felejts csak el és kezd új életet.
- Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen megígértük egymásnak..
- Csak a hazug ember ígér. Az ígéretet a félelem váltja ki a benned tomboló káosztól. Ugyanis, amikor hűséget ígérsz, olyan dologgal üzletelsz, aminek nem vagy birtokában. ~ Láttam rajta, hogy össze van zavarodva, de most erősnek kel lennem. - Engedj el.
- Szóval szakítasz velem? Te...NEM, nekem kellett volna, nem neked. Enged, hogy én mondhassam ki...mától...te...idegen vagy számomra, remélem soha többé nem találkozunk, itt a vég. Ég veled...első szerelem. ~ A szavai lyukat fúrtak a szívembe. Mikor elment a térdeim összerogytak alattam és hangosan felsírtam. Egy nap alatt elveszítem mindenkit aki fontos volt számomra.
Ahogy iskolába indultam egy autó állt le mellém, majd intett, hogy menjek oda. Nem ismerem a férfit, de végül is mi baj lehet? Óvatosan megközelítettem az autót, majd megkérdezte, hogy merre találja az iskolámat. Miközben mutogatni kezdtem valaki hátulról megragadott, próbáltam kiszabadulni, de ők ketten voltak és semmi esélyem sem volt ellenük. Beráncigáltak az autóba és akkor vettem észre a férfit napszemüvegben, olyan ismerős. Mikor levette egyből beugrott, hiszen ő Bomi édesapja, még is mit akarhat tőlem?
- Látom egy kicsit megrémültél, nem akarlak elrabolni, csak lenne valami amit mondani szeretnék, de remélem a lányomnak nem mondod vissza.
- Nem tudom mit akar, de nem ijedek meg semmitől.
- Csak azt szeretném mondani, hogy jobban járnál, ha elengednéd a lányom kezét. Nem szívesen nézzek egy ilyen valakit a drágám mellett, hiszen nem passzoltok össze.
- A pénz miatt igaz? Nem kell félnie, mert híres énekes leszek és akkor sok pénzem lesz, szóval hagyjon béké.
- Én nem engedem, hogy a lányom némi énekessel legyen, ki nem állhatom az ilyeneket akik eladják magukat.
- De hiszen a lánya is énekel.
- Igen, de nem lesz belőle semmiféle híresség, mert nem engedem, hogy átmenjen a vizsgán.
- Szóval csak kihasználja? Azért engedte meg neki, hogy megpróbálja mert félt, hogy ez miatt gyűlölni fogja? Ez volt a célja ügye? Tudta előre, hogy nem lehet belőle énekes...csak is arra használja, hogy tovább vigye a maga kis üzletét, szóba se jöhet az ö boldogsága?
- Te nem tudsz semmit sem, idehallgass...a lányom lesz az örökösöm, ha kell bármit eldobok érte. Szóval jobban tennéd, ha azon az estén nem jelennél meg.
- Soha...soha sem hagyom cserbe, felőlem...azt csinál velem amit akar, de Bomi tovább fog énekelni.
- Hehe, te akarod, de ne gyűlölj ha valamit olyat csinálok amitől megváltozik a véleményed. ~ Intette a fejével a mellettem ülő férfinak, majd kiszállt és kiráncigált az autóból, majd elhajtottak. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyom cserbe őt. Gyorsan összeszedtem magam és elindultam a suliba, hiszen ma este lesz a nagy nap.
- Sehun... ~ Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban érzem magam abban a pillanatban, amint meghallom a hangját. Számomra ő a jövő és jelen. - Talán valami baj van?
- Áhh nincs semmi, gyerünk gyakorolni hiszen ma este lesz a nagy nap. ~ Boldog arccal bólintott, majd a kezét az én kezembe fúrta. Kéz a kézben hallatunk a folyosón, és ennél szebb pillanat nem is lehetne.
Az idő gyorsan telt, észre se vettük olyan jól elvoltunk, nevettünk, énekeltünk és boldogok voltunk. Mindent elfejeltettem ami a szívemet nyomta, nincs semmilyen félelem vagy bánat, mert Bomi egyetlen mosolya mindent kiűz belőlem. Hogyan szerethettem így belé?
Lassan elérkezett az est, mindenki szorgosan gyakorol, minden kis zugban dallamokat lehet hallani, hiszen most dől el kiből lesz éneked, vagy táncos. Ahogy Bomi-ra vártam fel alá járkáltam, nem tudok megnyugodni, még mindig a férfi szavai lebegtek előttem. Te akarod, de ne gyűlölj ha valamit olyat csinálok amitől megváltozik a véleményed. Gyorsan kiráztam magamból a gondolatokat, nem tenne semmi rosszat, hiszen mit tehetne? Ahogy a gondolatok cikáztak a fejembe a telefonom csörgésére kaptam fel a fejem.
- Igen?
- Maga Oh Se Hun?
- Igen én vagyok, ki beszél? ~ A vonal mögött szirénák hangját lehet hallani, amitől kiráz még a hideg is, de ahogy halkan közölte az idegen a tényeket a telefonom kicsúszott a kezemből és futni kezdtem olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. Nagyon sajnálom, de az édesanya és édesapja balesetet szenvedtek és hát...az édesapja elvesztette életét. Az édesanya pedig súlyosan megsérült. Nem ez nem lehet igaz, miért...miért pont most? Miért pont ők és miért egyszerre? Mikor a kórházba értem gyorsan átszeltem a folyósokat és berontottam édesanyámhoz, de ahogy megláttam lelassítottam a lépteimet és remegő lábbakkal indulta meg felé. Közben a könnyeim is kicsordultak.
- Nem, omma...nem, nem lehet. ~ Megfogtam a kezét és letérdeltem mellé, minden tiszta vér volt, a ruhái több helyen szétszakadtak és nem éreztem azt az illatot ami mindig megnyugtatott kiskoromba. Helyette csak a vér bűzős szagát lehetett érezni ami betöltötte az orrom minden egyes szegletét.
- Ommaaaa, nem halhatsz meg te is, omma..apa...apa már elhagyott, legalább te ne tedd meg. ~ Megfogtam a ruháját és a kezemmel lökdösni kezdtem.
- Omma...omma ébredj fel, hallod...itt van a fiad, omma... ~ A gép sípolni kezdett amitől a szívem kétszeresével gyorsabban kezdet el dobogni. Az orvosok szaladtak be, két ápoló fogta meg a karomat és húzni kezdtek kifelé, de nem hagytam magam. Mindkettő férfit ellöktem és anyához szaladtam, de hiába kiáltottam anya nem nyitotta ki a szemét többé, többé nem láthatóm a mosolyát, nem hallhatom a kedves, lágy hangját. Soha többé nem ölelhetem át.
- Ommaaaa...
Több órát ültem egymagam a váróteremnél, fogalmam sincs mennyi az idő, hiszen még a telefonomat is elhagytam. Többen jöttek oda hozzám, hogy ideje lenne hazamenni, de csak mérgesen ellöketem őket. Némán bámulok erőre a semmibe, anya...elment...apa elment, nincs már senkim sem, nincsenek rokonaim, nincsenek ismerőseim, egymagam maradtam ebbe a nagy világban. Egy nap alatt elveszítettem mindent ami a világot jelentette nekem.
- Lám lám, megmondtam, hogy légy jó kisfiú. Hiszen neked most nem itt kellene ülnöd, nem de bár? ~ Félve pillantottam fel a hang irányába, pedig tudtam ki ő, tudtam, hogy mindenről ő tehet. Egy férfi, egyetlen egy elvett tőlem mindent. - Ne nézz így rám. A gyűlölet felemészti az embert, és megfeledkezik arról, ami igazán fontos. ~ A szemeim tágra nyíltak és akkor eset le, hogy cserben hagytam a lányt kit annyira szeretek. Gyorsan felkeltem és futni kezdtem. Mikor odaértem már senki sem volt bent, egy árva lélek sincs már itt. Cserben hagytam őt...és oda lett az álmom.
- Hát itt vagy. ~ A hang felé kaptam a fejem és Bomi arca jelent meg a sötétségben, csak a hold fényei világítottak meg a szép arcát. A szemei pirosak a sok sírástól, de mit kellene neki mondanom, hogy mondjam el neki, hogy az apja egy gyilkos? Nem akarom, hogy neki is fájjon, jobb lenne ha mindent magamba tartanék. - Hol voltál? Tudod te, hogy mennyit vártam rád? Még csak fel sem hívtál, legalább vetted volna fel...azt a rohadt telefont. ~ A hanga néha megbicsaklott a sírás közben.
- Sajnálom...
- Mit? Soha többé nem énekelhetek, soha többé nem lehetek szabad, be leszek zárva egy sötét, hideg helyre. Azt mondat, hogy nem hagysz cserbe, de...ellöktél.
- Fejezzük be, mindeninek igaza volt, mi nem illünk össze. Te teljesen máshogy élsz, felejts csak el és kezd új életet.
- Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen megígértük egymásnak..
- Csak a hazug ember ígér. Az ígéretet a félelem váltja ki a benned tomboló káosztól. Ugyanis, amikor hűséget ígérsz, olyan dologgal üzletelsz, aminek nem vagy birtokában. ~ Láttam rajta, hogy össze van zavarodva, de most erősnek kel lennem. - Engedj el.
- Szóval szakítasz velem? Te...NEM, nekem kellett volna, nem neked. Enged, hogy én mondhassam ki...mától...te...idegen vagy számomra, remélem soha többé nem találkozunk, itt a vég. Ég veled...első szerelem. ~ A szavai lyukat fúrtak a szívembe. Mikor elment a térdeim összerogytak alattam és hangosan felsírtam. Egy nap alatt elveszítem mindenkit aki fontos volt számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése